Nyílik a Padron tabasbar

Gasztro élettel telik meg a Bródy Sándor utca és Horánszky utca környéke. Már posztoltunk képet a curryhouse-ról, ami a Bródy Sándor és Horánszky (majdnem) sarkán nyílik, ma pedig élesben debütál a Padron nevű tapas bar a Horánszky 10 szám alatt, akik már a  Street Food Show-n is megjelentek szeptember elején. Autentikus tapasbárként pozicionálják magukat.Kötetlenség, lazaság, az ízek pedig úgyis magukért beszélnek.  Mindenképp ki fogjuk próbálni és a részletekkel is jelentkezni fogunk. 

Padron-ról:
Sokat utaztunk együtt, minden konyhában megtaláltuk a szépséget, de a spanyol fogások egyszerűsége, szabadsága, könnyedsége, a bárok szövete a városban ragadott meg a leginkább. Itthon kevés ilyen hely van – csinálnunk kellett, legalább egyet.
padron nyitás

Az ember mindenféle nyomás nélkül beül egy bárba, nem is akar enni, de nem tud ellenállni a bárpult üvegvitrinjében zsúfolódó tapák láttán. És nincs megállás, az asztalt pillanatok alatt beteríti a hagyományos barna égetett agyagtányérkákban tálalt ínycsiklandó fogásokból, a sörös, boros vagy brandys poharakból álló kavalkád. Lakomát idéző hangulat egy egyszerű sarki bárban.

Ezt az érzést szeretnénk mi is meghonosítani Budapesten. Kötetlenség, lazaság, az ízek pedig úgyis magukért beszélnek.

padron street
street fodd show