Folytatódott a Modern Family 3. évada

Sokak nagy örömére január 4-én ismét folytatódott az ABC nagysikerű vígjáték sorozata, a Modern Family, mely a mai napig ugyanazt a színvonalat hozza, mint amit az első szezonban megszokhattunk. A harmadik évad második felénél járunk, de még ennyi rész után is gyakran olyan szórakoztató tud lenni, hogy az ember biza sír a nevetéstől. Az Egyesült Államokban a premiere óta vezeti a népszerűségi listákat, így nem véletlen, hogy már kétszer is elvihette a legjobb vígjátéksorozatnak járó Emmy-t, a temérdek mennyiségű írói és színészi elismerés mellett  (összesen 11 db). A kritikusok az egekig magasztalják, a több millió elégedett nézőről nem is beszélve, s ha ez nem lenne elég: még Barack Obama is ezt nézi családjával…hurrá.

Ha valaki még nem ismerné a szériát (enyje): Három család hétköznapi életébe nyerhetünk betekintést mockumentary formában, azaz a szereplők a kamerának kommentálják a velük történt eseményeket. A műfaj pozitívuma, hogy minden résszel egyre átfogóbb képet kapunk a karakterek jelleméről, érzéseiről, egyedi hangulatot kölcsönözve ezzel az egésznek. Jóval hamarabb megkedvelünk egy-egy szereplőt, hiszen az ő szemszögükből élhetjük át a történteket, plusz a „rendes” szitkomokban sokszor oly bosszantó aláröhögést sem kell tűrnünk. A három család nem éppen sorolható a normális kategóriába, persze semmiképpen sem negatív értelemben. Sőt! A castingosok remekül eltalálták a színészeket (respect), mintha egy valódi dokumentumfilmet néznénk, habár ez az egy-kamerás megoldásnak is betudható. A forgatókönyv szintúgy hibátlan, szóval le a kalappal az írók előtt is, csakugyan üde színfolt a javarészt ingerszegény televíziózás világában.

Egy szó mint száz, valóban príma kikapcsolódás minden korosztály számára!


Jay Pritchett (Ed O’Neill – Rém rendes család), a vagyonos nagyapa, jóval fiatalabb kolumbiai feleségével Gloria-val (Sofía Vergara), és annak 11 éves fiával, Manny-vel (Rico Rodriguez) él együtt.


Phil Dunphey (Ty Burrell), a magát laza faternak tartó családapa, feleségével, Claire-el (Julie Bowen) él együtt, aki egyébként Jay másik gyereke. Három porontyuk van: Haley (Sarah Hyland), a lázadó kamaszlány, Alex (Ariel Winter), a szerethető stréber, és Luke (Nolan Gould), az izgága öcsike.


Jay fia, Mitchell (Jesse Tyler Ferguson), boldog párkapcsolatban él élettársával, Cameronnal (Eric Stonestreet), akivel örökbe fogadtak egy vietnámi kislányt, Lilyt.

Trailer:

Fotók: Entertainment Wallpaper

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.