Dunapest fesztivál

A Duna kulturális, funkcionális és közösségi szerepének középpontba állításával kulturális fesztivál valósul meg június 16-19. között Budapesten Dunapest néven. A dunai helyszíneken többségében ingyenes zenei, színházi, filmes, képzőművészeti, irodalmi, urbanisztikai, közösségi, családi és sportprogramokat szerveznek Budapest Főváros Önkormányzatával összefogásban.

Átkozott szerelmi háromszög- montreáli tánc a Trafóban

Március 24-25-én a montreali tánc egyik legígéretesebb alkotója, Virgine Brunelle Átkozottul című darabja lesz látható a Trafóban. Szexuális kalandok szerelem helyett, kétség és kívánás a kezdeti vonzalomtól a megszállottságig – egy extázist és brutalitást ötvöző táncelőadásban. Szerelmi háromszög, és minden, ami vele jár: nyers erőszak, elsöprő szenvedély, eszeveszett vonzalom és lírai érzékenység. 

Duda Éva Társulat/Movein Mission: RADAR No.3.

Duda Éva Társulat/Movein Mission harmadik alkalommal rendezi meg a RADAR estjét, melynek keretében idén is a társulathoz szorosan kapcsolódó alkotók mutatják be rövid, önálló műveiket. Bemutató január 12-én a Mu Színházban

CAFe Kortárs Művészeti Fesztivál

Nemsokára ismét a kortárs művészeté lesz a főszerep Budapesten. Október 2. és 18. között a CAFe Kortárs Művészeti Fesztivál is köszönti az idén 80 éves észt zeneszerző Arvo Pärtet, Bartók Béla előtt tisztelegve több előadó is műsorra tűzi a közép-európai népzene nagy gyűjtőjének egy-egy szerzeményét. Rengeteg program közül lehet választani a kortárs tánctól elkezdve a hip-hop vagy a kortárs balkáni cigányzenéig. A programokból szemezgettünk.

Testiség, vulgaritás, tündérmese: női sorsról készít darabot a TÁP

A TÁP Színház új előadásában a  szerb Milena Marković 2004-ben írt drámáját, a Babahajót (Brod za lutke) viszi színre. A történetben egy olyan festőnő sorsát követjük végig, akinek útja egyik férfitól a másikig vezet – miközben egyik meséből a másikba lép. A zenét László Attila írta, a szöveget Fekete Ádám dolgozta át, a dalszövegeket Máthé Zsolt költötte. Premier szeptember 10-én és 11-én a Trafóban!

Kinyitotta kapuit az Átrium

Augusztus 30-án,  majd azt követő napon, 31-én Az Őrült Nők Ketrece című előadással nyitja meg az évadot az Átrium Színház. A legsikeresebb előadásaikkal kezdenek, majd szeptember 24-én premier lesz az Átriumban. A Kultúrbrigád és az Átrium Film-Színház új bemutatóját Alföldi Róbert rendezi, Eugène Ionesco: MAKBETT című művének olvasópróbát pénteken tartották.

Kiemelkedően sikeres évadot zárt a Trafó

A 2014/15-ös évadban majd 40 000 néző látogatott el a Trafóba, havonta átlagosan 4400-an fordultak meg a Kortárs Művészetek Házában. Az egyre gyarapodó közönség mellett komoly szakmai sikereket is maga mögött tudhat az intézmény: a Goethe Intézet februártól májusig tartó nemzetközi online kurzusa, a Managing for Cultural Organizations a Trafóban zajló munkát is bemutatta oktatási programjában. A projektre 170 országból összesen 17 000 regisztráció érkezett, a hazai intézmény stábja olyanokkal szerepelt együtt a programban, mint a berlini HAU vagy a londoni Tate Modern.

A tavaszi fesztivál április 20. és 23. közötti programjai

Az idei Budapesti Tavaszi Fesztiválnak mi is aktív résztvevői vagyunk. A fesztivál a félidőhöz érkezett, de azért még számos program vár titeket a város különböző pontjain. Bognár Szilvia, Herczku Ágnes és Szalóki Ági a magyar népdalkincs kortárs interpretációját varázsolja a Pesti Vigadó színpadára. A világ egyik vezető kortárstánc-együttese, a Nederlands Dans Theater korábbi budapesti vendégszereplése után a tavaszi fesztiválon tér vissza, ezúttal az elmúlt év friss bemutatóiból állítva össze műsorát a Müpában. További programok a folytatásban.

Hip-hop és a balett szerelemgyereke // RUBBERBANDance Group a Trafóban!

Február 26-án és 27-én b-boyok és balerinák veszik be magukat a Trafó színháztermébe! A RUBBERBANDance Group Empirikus hányados című előadását Victor Quijada koreografálta, aki hip-hop klubokból indult, és produkcióiban ötvözi a brake dance-et a klasszikus balettel. Felejthetetlen élménynek ígérkezik.

A nagy sikerű teltházas bemutató után újra a Trafóban a Frenák Pál Tricks & Tracks 2

A nagy sikerű teltházas bemutató után, február 19-én és 20-án újra Trafóban a Frenák Pál Tricks & Tracks 2 című koreográfiája. A csütörtöki előadás után a Trafó Kávézóban: a társulat kedvenc francia dj-je, Julien Bardakoff játszik. A belépés az előadásra váltott jeggyel ingyenes. Ha lecsúsztál volna a februári jegyvásárlásról, érdemes most megvenned a májusi előadásra a jegyedet.